Ingyenes koripálya Budapesten 2015-ben!

Kelt: 2015.11.09 Susán László

Ingyenes koripálya Budapesten 2015-ben! Az ingyenes korcsolyapályák minden nap november 28. és 2016. január 31. között várják a korcsolyázni vágyókat.

Óbudán a Fő téren 8-22 óráig, Békásmegyeren 8-20 óráig lehet majd korcsolyázni.

Évről évre az adventi időszak kezdetén nyit a Fő téri jégpálya, melyet térítésmentesen használhatnak a látogatók. Annak érdekében, hogy a téli sport öröme mind többeknek kikapcsolódást nyújtson Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata ezúttal is két ingyenes jégpályát nyit a lakosság részére, így tehát idén is megnyitja kapuit a Csobánka téri jégpálya is.

A jégpályák advent első hétvégéjétől ünnepélyes megnyitó keretein belül 2015. november 28-án kerülnek átadásra és 2016. január 31-ig várják a látogatókat. A pályák a Fő téren minden nap 8 és 22 óra között, Békásmegyeren 8 és 20 óra között tartanak nyitva. A korcsolyabérlés lehetőségét, valamint az ingyenesen igénybe vehető oktatást a szervezők az elmúlt év tapasztalatai alapján idén is biztosítják.

A jégpályák működése szorosan összekapcsolódik az Advent Óbudán programsorozattal, amely a nagyközönség számára színes színpadi programokkal, zenekarok szereplésével, gyermekprogramokkal, kézműves foglalkozásokkal térítésmentesen magas színvonalú szórakozást, és szabadidős tevékenységet biztosít.
 

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Adventi Vásár a Bazilikánál 2015-ben!
2015. november 27-től 2016. január 2-ig Adventi Ünnep a Bazilikánál. A budapesti adventi vásár számtalan programmal várja az érdeklődőket. Többek között fényfestés, ingyenes korcsolyapálya és óriás karácsonyfa is lesz.
Jégvarázs és Diótörő az Eötvös Cirkusz Karácsonyi legenda műsorában - Jegyek itt!
1500 forinttól kaphatóak jegyek az Eötvös Cirkusz Karácsonyi Legenda - Mikulás road showjára.
Duplázik a Legyen Ünnep koncert - Fellépők itt!
A gálán , Gáspár Laci, Kökény Attila, Varga Viktor, Luigi, Majsai Gábor, Pataky Attila, Soltész Rezső, Szigeti Ferenc, Varga Feri, Varga Mikós, Balássy Betty, Delhusa Gjon, Demeter György és Vikidál Gyula gondoskodnak arról, hogy az ünnepek ...

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

Ezt olvasta már?x