Joulupukki, az igazi finn Mikulás 2019-ben Budapesten!

Kelt: 2019.11.14 KarácsonySzeretlek

Joulupukki, az igazi finn Mikulás 2019-ben Budapesten! 2019-ben is Budapestre látogat a Télapó, pontosabban a finn Mikulás.

Szent Miklós a gyermekek és diákok védőszentje, ezért a népi vallásosság hatására kialakult ajándékosztó püspöksüveges Mikulás előképének és mintájának tartják alakját. Ahogy az már lenni szokott, a keresztény szokások az évszázadok alatt keveredtek a korábbi vallások ünnepeivel, így például erősen valószínűsíthető, hogy a viking hagyomány, miszerint a téli napforduló alkalmával megajándékozták egymást az emberek, valamint az, hogy Odin ajándékokkal megrakott szekerén száguldott át az éjszakai égbolton inspirálta Szent Miklós alakjának Mikulássá válását.

A modern magyar néphagyomány szerint december 5-én éjjel a Mikulás meglátogatja a gyerekeket, és ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot, édességet tesz az ablakba kitett, kitisztított csizmába. És bár a régi hagyomány szerint a Mikulás a mennyben él és segítői angyalok és krampuszok voltak, ma már egyre inkább elterjedt az a nézet, hogy az igazi Mikulás Lappföldön él rénszarvasai társaságában. Így aki találkozni szeretne az igazi Joulupukkival, az mindenképp vegye célba a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt december elején.

A gyerekek legnagyobb örömére évről évre egy világhírű vendég is ellátogat a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásárba. Ő pedig nem más, mint Joulupukki, az igazi, lappföldi Mikulás. 

A nagyszakállú ajándékosztó bár nem a rénszarvasai húzta szánon érkezik, de örömmel fotózkodik és beszélget a rá váró gyerekekkel a vásári forgatagban. A sarkkörről Magyarországra elég hosszú az út, de ez nem riasztja vissza a Mikulást attól, hogy évről évre visszatérjen meglátogatni a magyar gyerekeket december elején. És bár az időzítés sokaknak furcsának tűnhet, a magyar hagyományok szerint a Mikulás december 6-án, azaz Szent Miklós napján érkezik, és ekkor ajándékozza meg a jó gyerekeket édességekkel, a rosszakat pedig virgáccsal bünteti.

A program és koncert lista alapján tehát 2019. december 6-án pénteken 16:00 és 17:30 között lesz az Adventi Vásáron a Mikulás. Facebook esemény ide kattintva!

INGYENES JÁTSZÓHÁZ is várja a gyerekeket!
Fűtött, kézműves gyermekjátszó várja a téli hidegben a legkisebbeket. Mézeskalácsot sütnek, írókáznak, ajándékot készítenek foglalkozásvezető pedagógus segítségével. Novemberben szerdától vasárnapig, december 1-től 23-ig minden nap 10-től 18 óráig (13-14:00 között szünet) várja a gyerekeket. A játszóház részletes programja itt érhető el!

Forrás és további információk itt!

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Kicsi Gesztenye Klub karácsonyi műsor 2019-ben Budapesten - Jegyek itt!
A Kicsi Gesztenye Klub Fehér Karácsony 2019. december 28-29-én Budapesten az UP Újpesti Rendezvényközpontban lesz látható.
45 perces Diótörő előadással várják a kicsiket Győrben
Diótörő Dióhéjban a Győri Nezmeti Színházban a BoDoBo Művészetért Egyesület előadásában 2024. december 23-án délelőtt két alkalommal lesz látható 45 percben. Jegyárak és jegyvásárlás lentebb.
Több táncstílust felvonultató Crossover Diótörő előadás lesz Győrben a Nemzeti Színházban - Jegyek
2024. december 9.-én hétfőn és december 10.-én kedden lesz ltáható a Diótörő Crossover elaődás 4 alkalommal.

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

Ezt olvasta már?x