Bereczki Zoltán óévbúcsúztató koncert 2017-ben Budapesten - Jegyek itt!

Kelt: 2017.10.18 Juhasz Julianna

Bereczki Zoltán óévbúcsúztató koncert 2017-ben Budapesten - Jegyek itt! Bereczki Zoltán Óévbúcsúztató koncertje 2017. december 29-én Budapesten a KÖSZI-ben kerül megrendezésre. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Országunk egyik legnépszerűbb előadóművésze, akit profizmusa mellett, sokoldalúsága tesz igazán különlegessé! EMeRTon-díjas színész „az év musical színésze kategóriában”, zenei producer, arany- és platinalemezes, Fonogram díjas énekes. A Sztárban Sztár első évadának győztese, majd a második, harmadik szériának szakmai zsűritagja.

A fiatal Bereczki kivételes tehetségét énektanára, Toldy Mária ismerte fel. 2001-ben végezte el az Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakát és még ebben az évben megjelentette első szólólemezét „Száz év” címmel. Számos zenés tv produkcióban vett részt:

többek között fellépett a Magyar Televízió ’Csináljuk a fesztivált’ című műsorában, amelynek egyik sorozatát meg is nyerte, részt vett a TV2 ’A nagy duett’ című műsorában és 2012-ben felkérték a Megasztár 6 egyik zsűritagjának is. A Sztárban Sztár +1 kicsi műsorban is követhettük szereplését Berki Artúrral az oldalán, aki meghívott előadóként szerepelni is fog az Óévbúcsúztató koncert során.

Bereczki Zoltán Óévbúcsúztató koncertje 2017. december 29-én Budapesten a KÖSZI-ben kerül megrendezésre. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Diótörő musical 2017-ben az Arénában - Jegyek itt!
A Diótörő musical 2017. december 17-én Budapesten az Arénából indul országos turnéra Gubik Petra, Vastag Tamás, Szomor Gyögy és számos sztár főszereplésével. A Diótörő és Egérkirály musicalre jegyek már kaphatóak!
Mamma Mia musical - Veszprém - Jegyek itt!
2023. január 14-én a Veszprém Aréna színpadán a Madách Színház előadása. A legendás musical sztárokkal érkezik Veszprémbe és várhatóan elvarázsolja a veszprémi közönséget is.
Jön a Disney a Notre Dame-i toronyőr musical bemutatója - Jegyek itt!
A párizsi Notre Dame című regényéből készült Disney musical-változatot láthatják a nézők, A Notre Dame-i toronyőr címmel 2018 júliusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon az Operettszínház sztárjaival.

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

Ezt olvasta már?x