Isten pénze musical Kiskőrösön - Jegyek itt!

Kelt: 2021.11.07 Juhasz Julianna

Isten pénze musical Kiskőrösön - Jegyek itt! Charles Dickens „Karácsonyi ének” című műve nyomán Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi: Isten pénze című musicalét láthatja a közönség a Magyarock Dalszínház előadásában láthatja 2021. december 8-án Kiskőrösön a Petőfi Művelődési Központban.

A Charles Dickens Karácsonyi ének című klasszikus kisregényébõl írt magyar zenés mű a legtöbbet játszott musicalek egyike. Müller Péter írta a szövegkönyvet, Tolcsvay László szerezte a zenét, Müller Péter Sziámi költötte a dalszövegeket. Ez az alkotóhármas hozta létre a nagy sikerű Mária evangéliumát, Tolcsvay és Müller a Doctor Herzet, mely nyolc évig volt a Madách Színház műsorán.

Főhőse a lelkileg sivár, idősödő milliomos, Ebenezer Scrooge uzsorás, akit még karácsonykor is csak anyagi ügyei foglalkoztatják. Pénzt azonban nem adományoz a szegényeknek, mert úgy gondolja, a gyengének pusztulni kell. Ez a velejéig kapzsi ember kap egy utolsó esélyt halott üzlettársa szellemének képében, aki „látogatásakor” életének korábbi szentestéire invitálja. Emlékeiben kalandozva eszmél arra, mennyivel gazdagabb volt, amikor még nem a pénz volt az egyetlen érték, melyért lelkesedni tudott, és kibukkan belőle a lelke mélyén őrzött szeretet. Múltunk emlékei, jelenünk valói, jövőnk árnyai mind arról vallanak, kik voltunk, kik vagyunk, kivé válhatunk. Legendás karácsonyi történet, melyet mindenki ismer. Valódi mese, nemcsak fiataloknak. Látványos, érzelmes, humorral átszőtt játék, korhatár nélkül mindenki gyönyörűségére szolgál.

Charles Dickens „Karácsonyi ének” című műve nyomán Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi: Isten pénze című musicalét láthatja a közönség a Magyarock Dalszínház előadásában láthatja 2021. december 8-án Kiskőrösön a Petőfi Művelődési Központban.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

SZEREPLŐK:

EBENEZER SCROOGE: GERDESITS FERENC
ÍRÓ / MARLEY: PETŐCZ ANDÁS
BOB CRATCHIT: TIHANYI DÁNIEL
FIATAL SCROOGE: MÁSIK LEHEL
BELLE / MOSÓNŐ: KUCZMANN ÁGNES
DILBERNÉ / MARTHA: ENYINGI ZSÓFIA
FEZZIWIG: KRNCAN MILÁN
MRS. CRATCHIT / MRS. FEZZIWIG: TÓTH DOROTTYA
CRUMB / JOE BÁCSI: GOMBÁS ÁDÁM
FRED / PETER: MÉSZÁROS TAMÁS
FANNY / BELINDA: TAR GABRIELLA
TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÓ / SCHULTZ: SZABÓ DÁVID
KIS TIM: MÁSIK ANITA
GYERMEK SCROOGE / KOLDUSGYEREK: BERTALANITS VIKTÓRIA
ORTLE: GÁL LÁSZLÓ
ISKOLAMESTER: BENE ZOLTÁN
SZAKÁCSNŐ: VIZELI ÁGOTA


Koreográfus: BAKÓ GÁBOR

Rendező: VIZELI CSABA

Megosztás:


 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

Ezt olvasta már?x