István, a király 2018 nyarán! Jegyek itt!

Kelt: 2017.12.14 KarácsonySzeretlek

István, a király 2018 nyarán! Jegyek itt! 2018 augusztusában a Budapesti Operettszínház sztrájaival láthatjuk a legendás előadást. A rockopera a népszerű musical sztárok tolmácsolásában Baja szabadtéri helyszínén lesz látható.

2018-ban újabb legendás darabot mutatnak be. Az új bemutatóban a Shrek musical, az Apáca show musical és az Alföldi Róbert rendezésében turnézó Hegedűs a háztetőn musical gondozását végző  Zikkurat Színpadi Ügynökség lesz a Budapesti Operettszínház partnere. Az új közös produkció az István, a király rockopera lesz. 

Az István, a király 2018. augusztus 24, 25, 26-án lesz látható Baján a Petőfi Szigeten. Az István, a király szereplői között a Budapesti Operettszínház művészeit is láthatjuk majd.

"Míg Koppány az ősi hagyományokat, a függetlenséget akarja megvédeni, addig István felismeri, hogy az országnak a keresztény vallásra, szövetségesekre van szüksége ahhoz, hogy önálló állami létének alapjait megvethesse.István messzebb látott kortársainál. Felismerte, hogy a hatalom minden terhével és ellentmondásával együtt is teljesíteni kell a történelem parancsát. Béke és biztonság kell, országépítés kell, jobbat és többet kell adni az önnön érdekeit nem mindig felismerő népnek, amely az idegen befolyástól a nemzet önállóságát, a hajszálgyökerek elvesztését félti, a nyugati birodalmi rendszerbe való beolvadástól félti a magyarságot." (Bródy János)

István, a király a Budapesti Operettszínház sztárjaival. A Budapesti Operettszínház mutatja be a legendás előadást Baján. Számtalan feldolgozásban láthattuk már a rockoperát, de most egy újabb feldolgozásban a közönség.

Újra felcsendülnek az ismert slágerek. 

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA!

Az előadás szereposztása még nem ismert, de a Budapesti Operettszínház már egyfajta garancia a jó szereposztásra.

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Elvis musical Magyarországon - Jegyek itt!
Elvis musical 2018. május 26-27-én Magyarországon. Jegyek a budapesti előadásokra itt!
Jön a Disney a Notre Dame-i toronyőr musical bemutatója - Jegyek itt!
A párizsi Notre Dame című regényéből készült Disney musical-változatot láthatják a nézők, A Notre Dame-i toronyőr címmel 2018 júliusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon az Operettszínház sztárjaival.
Almodóvár musical az Operettszínházban - Jegyek a Nők az idegösszeomlás szélén musicalre itt!
Pedro Almodóvar filmjéből készült musicalt mutat be a Budapesti Oeprettszínház. A Nők az idegösszeomlás szélén musical főszerepeiben Peller Anna, Janza Kata, Gubik Petra és Szomor György látható majd.

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

Ezt olvasta már?x