Harlem Globetrotters kosárlabda show 2017-ben - Jegyek szegedi, debreceni, veszprémi showkra!

Kelt: 2016.12.11 Juhasz Julianna

Harlem Globetrotters kosárlabda show 2017-ben - Jegyek szegedi, debreceni, veszprémi showkra! A legendás kosárlabda cirkusz a Harlem Globetrotters showja 2017 májusában Győrben, Szegeden, Debrecenben és Veszprémben.

Állítólag egyszer – túl az ezredik mérkőzésükön (1934-ben) – egy jótékony célú meccsen egy gyönge csapat ellen már 112:5-re vezettek, és ekkor elkezdtek a pályán bohóckodni. Nagy közönségsikerük volt, a dolog bejött. Attól fogva, minden meccsen, ha nyerésre álltak, nekifogtak a mókának. Na ebből a mókázásból mára már műfaj és egy kész színpadi show lett és a Harlem Globetrotter új úton indultel.

A világméretűvé nőtt Harlem Globetrotters immáron több, mint szimpla kosárlabda, egy márkanév, amely 85 év során mindig is egyet jelentett az önfeledt szórakozással. A történelmük során több, mint 25 ezer mérkőzést maga mögött tudó csapat Pápáktól államfőkig mindenkit elbűvölt és idén sem lesz ez másképp, igazi családi programra számíthat a nagyérdemű.

A Harlem Globetrotter 2017-ben ismét Magyarországon turnézik. 

Jegyinfók és jegyvásárlás itt!

Turnéállomások:

2017. május 25. Győr, Audai Aréna
2017. május 26. Veszprém Aréna
2017. május 27. Szeged, Városi Sportcsarnok
2017. május 28 Debrecen, Főnix Csarnok 

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Alexandrov együttes 2017-ben Budapesten a Papp László Sportarénában - Jegyek itt!
Az Alexandrov együttes 2017. május 28-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. Az Alexandrov Ének- és Táncegyüttes, ismertebb néven Alexandrov, az orosz hadsereg művészeti együttese legendás orosz dalokat s pár világslágert hoz el az Arénába.

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

Ezt olvasta már?x